Hűtőtorony

"Ebből következik, hogy tévedett a tűzvizsgáló, mert a villanyszerelőnek látnia kellett, hogy..."

Sok évvel ezelőtt kigyulladt és leégett egy közintézmény tetején lévő, léghűtéses rendszerhez tartozó, hűtőtorony. A tűzvizsgáló megállapította, hogy a torony mellett ívhegesztést végző villanyszerelő nem láthatta a csőszerelők által otthagyott és a torony aljába dugott fa szerelő ládát, amiben olajos rongyok is voltak. Ez láda kapott lángra és gyújtotta meg a műanyag lemezekből kialakított hűtőtorony-betétet.

Az ügy kártérítési kérelemmel került a Bíróság elé.

A szakértő feladata volt, hogy segítsen hitelt érdemlően megállapítani, kit terhel a kártérítési kötelezettség.

A szakértő a helyszínen számos, színes diafelvételt készített, a filmet – akkor még – Bécsbe kellett kiküldeni, kidolgozásra. Az előhívott filmanyagot a szakértő bekeretezte, majd vetítve többször is végignézte. Egyszer csak, mint egy villanás megjött a felismerés. A hűtőtorony alsó részén, oldalt kialakított levegő belépésére szolgáló nyílásokat zsaluk takarják. Ezek feladata meggátolni, hogy a szél hatására a toronyból hűtővíz lépjen ki oldalirányba. A zsalulevelek ezt azonban csak akkor teljesíthetik, ha befelé lejtenek. Ez az állás tehát olyan, hogy oldalról nagyon is jól be lehet látni a torony vízgyűjtő, alsó részébe.

Ebből következik, hogy tévedett a tűzvizsgáló, mert a villanyszerelőnek látnia kellett, hogy nem tűzbiztos munkavégzésének környezete. Így végül az anyagi felelősséget, a villanyszerelést végző cég terhére állapította meg a Bíróság.

Török Pál
okl. gépészmérnök, energetikus szakmérnök
igazságügyi szakértő